Online szobafoglalás

Foglalás időpontja:

Vendégeink mondták

Csak köszönettel tartozunk, hogy számunkra e fontos naphoz hozzájárultak az ételek finomságával, a felszolgálás színvonalával és az egész est megszervezésével, lebonyolításával. Így hozzájárulva, hogy felejthetetlen legyen ez az est a násznép, illetve a mi számunkra. ...
Gertrúd és Ferenc

Sobori Kastélyszálló - Rábaköz

Győr szomszédságában

A Nyugat-dunántúli régió egyik sajátságos, hagyományokban gazdag tájegysége a Rábaköz. Értékei a változatos építészetben, a sokszínű kézműiparban, az Árpád-kort megelőző időszakra visszanyúló néphitben, a természeti adottságokban, a néptánc és népzene hagyományainak továbbélésében érhetők tetten leginkább.

A Rábaköz földrajzilag jól behatárolható. A Kisalföld egyik kistája, amelyet a Győri-medence süllyedését követően a folyók, főként a Rába és a Répce által lerakott kavics és homok hordalék hozott létre. A Rábaközt határoló folyók délen és keleten a Rába, nyugaton a Kis-Rába és Répce, északon a Rábca.

Rábaközt főként aprófalvas települések alkotják. Mindössze néhány kilométerre helyezkednek el egymástól. A lakosság száma csökkenő, öt faluban már száznál is kevesebben élnek, míg néhány települést, főként Győr közelsége miatt gyarapodó faluként tartunk számon (Kóny, Enese).

Rábaközi kastélyok

A vagyonos főurak kastélyaiból néhány még eredeti állapotában áll. Mihályiban a Dőry-család egykori kastélya a Kis-Rába partján, Rábasebesen a Széchenyi-család kastélya, Szanyban a püspöki kastély, Egyeden a Batthyányiak, Dénesfán a Cziráki grófok, Farádon a Felsőbüky Nagy-család, Szilsárkányban pedig a Baditz-család kastélya található.
Rábaközi hangulat
Kezdőoldal
Révész étterem asztalfoglalás
Deutsch English